Egy-két gondolatom

"Határaink Azt látom manapság, hogy próbára tesznek minket. Meg kell húznunk a saját határainkat! Egyetlen egy ember húzhatja meg azt, az pedig Te vagy. Mert a másik nem tudja, hogy meddig mehet el, és addig fogja próbálni átlépni a határaidat, ameddig csak engeded. Ameddig azt nem mondod: ELÉG, eddig és nem tovább! Mint a macska, akinek ha elege van a simogatásból egyértelműen tudomásodra adja azt. Nem finomkodik, várja a következő alkalmat, vagy az azt következőt, hanem azonnal kifejezi azt: ELÉG! HAGYJ!” “Terhek Sokaknak nehéz szembenézni a múlt fájdalmával, inkább elnyomják magukban mélyen legbelül. Lehet-e a pillanatnyi fájdalom nagyobb, mint a lelkünk terhének tovább cipelése egy egész életen át? Az adott pillanatban amikor felszínre hozzuk fáj, nehéz, de utána a lélek felszabadul és megkönnyebbül a lelkéről legördülő terhektől.” “Betegségből - figyelem Mennyiszer van az, hogy a gyermek bekerül az óvodába, iskolába és az egyik betegségből a másikba esik. A gyerekek nagyon kis okosak és intuitívak. Sokszor nem jut elég figyelem rájuk, hogy igazán velük töltsék a szülők a szabadidejüket. Mert ott a munka, házimunka stb. A gyerekek sajnos ilyenkor akkor kapják meg a kellő figyelmet, szeretetet, amikor lebetegszenek. Rájön, hogy milyen jó is ez, mert most csak rá figyelnek, fontos, szeretgetik, babusgatják, van rá kellő minőségi idő, nem sietnek, nem fáradtak. Semmi nem olyan fontos végre, mint ők. Ez hamar rögzül bennük, hogy betegnek lenni jó. Mert így megkapják azt a szeretetet, figyelmet, amire vágynak. Ahhoz, hogy ez ne menjen így tovább, fontos az immunerősítés, a vitaminok, megfelelő, értékes tápanyagok és italok is. Az oldás is szükséges ahhoz, hogy ezt a negatív mintát, - hogy csak akkor vagyok szerethető, akkor kapok figyelmet, ha beteg vagyok - , OLDJUK a kicsiből és a szülőből is. A kineziológia one brain ága egy gyengéd módszer a gyerekeknek és a szülőknek is. Egyszerűen kioldhatóak ezek, hogy az ovis/iskolás időszak ne a betegségről szóljon.” "Jó" tanács... Mennyivel könnyebben tudunk tanácsot adni a másiknak. Milyen könnyen osztogatjuk akár kéretlenül is a másiknak a jó indulatú tanácsunkat. „Szerintem neked ezt kellene tenned, vagy azt. A helyedben én ezt tenném, vagy azt… Miért nem teszed már meg azt, amit kellene.” Miért is jó más dolgával foglalkozni? Mert addig sem kell a saját gondjainkkal, saját nehézségeinkkel szembe nézni. Azt gondoljuk, hogy milyen jók vagyunk, mennyit segítettünk. Hogyan is tudnánk a másiknak tanácsot adni, amikor teljesen máshol szocializálódtunk, más tapasztalásaink vannak. Csakis a saját megélésünkből, arról a szintről tudjuk adni a tanácsot, ahol mi tartunk. A másik viszont nem biztos, hogy ugyanott tart, mert nem élt olyanokat, vagy másokat tapasztalt meg, mint amiket Te. Kívülről mindig könnyebb látni a másik helyzetét. De a másik még nem biztos, hogy készen áll arra, hogy szembenézzen azzal, amit Te már látsz vele kapcsolatban, vagy éppen megtegye azt, amit szerinted meg kellene lépjen.” “Töltődés... Vajon Te mivel töltődsz? Hogyan töltődsz? Mennyiszer van úgy, hogy kívülről várjuk, hogy töltsenek, hogy boldoggá tegyenek minket, egy társtól, gyermektől, baráttól, ételtől, vagy egy új ruha megvételétől, amik csak pillanatnyilag töltenek minket, azután pedig újra jön az üresség érzése. Pedig saját magunkat kell tudnunk boldoggá tenni, mert ha kívülről reméljük a boldogságot, az mindig csalódás lesz. Mert nem biztos, hogy úgy tud szeretni, tölteni, ahogyan nekünk szükségünk lenne rá. Az új ruha is csak addig a napig tesz boldoggá, ameddig megvesszük, először hordjuk, azután berakjuk a többi megszokott közé, és már nem adja meg az újdonság varázsát, a megszerzés örömét, mint amikor vettük. Fontos önmagunkat feltölteni, meditálással, természetben járással, akár valami energetikai kezeléssel, oldással, alkotással. Amit nem a másik kedvéért csinálunk, hanem csak úgy, önmagunkért, mert szeretjük magunkat annyira, hogy ezt megtesszük a testünkért, és lelkünkért. “ “Majd ha... Mennyien szeretnek halogatni. Majd ha ez lesz, majd ha az lesz, megteszem. Majd ha meglesz az egzisztencia, majd ha éltünk együtt stb. összeházasodunk, ha van elég pénz mindenre, akkor jöhet a gyerek, majd ha, majd ha, majd ha... Közben a kor előrehaladtával egyre kevesebb esély van arra, hogy összejöjjön a gyerek. Valaki egész életében a nyugdíjas éveire gyűjtöget, nem éli az életét, csak a munkájának él, az élet elmegy mellette, mert nyugdíjasként már nem igazán tudja az ember bepótolni azt, amit fiatalon elhalasztott. Közben az élet elmegy, elszalasztott kapcsolatok, lehetőségek... Megöregszünk, és már tennénk ezt vagy azt, így utólag végiggondolva az életünkre, boldogtalanul, mert elszalasztottuk a dolgokat, amiktől igazán boldogak lehettünk volna. Mert vártuk a tökéletes időzítést, ami egy illúzió, mert olyan nincs. Csak itt és most van! Csak a JELEN van!”