Harmónia Stúdió - Budapest, 13. kerület, Kárpát u. 46. Tel.: 06 70 235 3616 E-mail: kissbaranyi.gabriella@gmail.com

Bemutatkozás

 

Kiss-Baranyi Gabriella vagyok.

Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, a saját problémám vezetett el ahhoz, hogy segítő útra lépjek. Azóta is járom az önismeret útját, tanulok, fejlesztem magam, hogy egyre szélesebb látóköröm legyen, és minél több embernek tudjak segíteni.

 

Hiszek benne, hogy a saját tapasztalásaink segítenek minket abban, hogy empatikusabban, ítélkezésmentesen nézzünk a másikra, a problémáira. Egyre inkább kényszeríti az élet a mai kor emberét arra, hogy elkezdjen befelé figyelni, ne a külvilágtól várja a megoldást a problémáira, hanem saját magán kezdjen el dolgozni, és egy másfajta szemszögből nézzen rá a nehézségeire. Tapasztalataim szerint a gyógyuláshoz néha segítséget kell kérni, és pont ez a segítségkérés az első lépés, ami által felelősséget vállalunk saját magunkért és lelki egészségünkért.

 

Az alkotás jó eszköze az önkifejezésnek és a feldolgozásban is sokat segíthet. Éppen ezért nagyon szeretek minden kreatív tevékenységet, elsősorban a rajzolást, festést, mivel nem csak oldódunk általa, hanem elmélyül a fókuszunk is, így minőségi időt tölthetünk önmagunkkal. Nagy öröm számomra átadni a tudást, a tanítási szünetekben gyerekeknek tartok jobb agyféltekés- és KreatívRajz tanfolyamot, továbbá felnőtteket is oktatok.

(Bővebben: www.kreativrajz.com)

 

Remélem, hogy minél több embernek segíthetek, hogy megtalálja az életében a harmóniát!  

 

Szeretettel várlak!

Egyéni tanácsadás StresszoldásCsaládállítás  OH kártyaAccess® Bars- és testkezelés Bach virágesszencia Kreatív foglalkozások Jobb agyféltekés rajz tanfolyamKreatív rajz tanfolyam
lelkiharmónia
A mai világban mindenki rohan, siet, igyekszik megfelelni a számtalan elvárásnak, amik az élet szinte minden területéről érkeznek nap mint nap, legyen az munka, család vagy párkapcsolat. Ilyen körülmények között könnyen előfordul, hogy belső egyensúlyunkat elveszítjük. Az energetikánban keletkezett zavar sok esetben manifesztálódik a fizikai szinten is. A lelkiharmónia célja, hogy segítsen visszaszerezni az elveszített egyensúlyt, teljesebb és boldogabb életet élhessünk.
Szeretnéd Te is visszaszerezni a lelki egyensúlyodat? Tudok rá egy megoldást számodra. Van havi 1,5 órád magadra?
Hogyan tudok segíteni?
Budapest, 13. kerület, Kárpát u. 46., Tel.: 06 70 235 3616
lelkiharmónia testnek   léleknek   fantáziának Egyéni tanácsadás StresszoldásCsaládállítás  OH kártyaAccess® Bars- és testkezelés Bach virágesszencia
A mai világban mindenki rohan, siet, igyekszik megfelelni a számtalan elvárásnak, amik az élet szinte minden területéről érkeznek nap mint nap, legyen az munka, család vagy párkapcsolat. Ilyen körülmények között könnyen előfordul, hogy belső egyensúlyunkat elveszítjük. Az energetikánban keletkezett zavar sok esetben manifesztálódik a fizikai szinten is. A lelkiharmónia célja, hogy segítsen visszaszerezni az elveszített egyensúlyt, teljesebb és boldogabb életet élhessünk.

Bemutatkozás

 

Kiss-Baranyi Gabriella vagyok.

Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, a saját problémám vezetett el ahhoz, hogy segítő útra lépjek. Azóta is járom az önismeret útját, tanulok, fejlesztem magam, hogy egyre szélesebb látóköröm legyen, és minél több embernek tudjak segíteni.

 

Hiszek benne, hogy a saját tapasztalásaink segítenek minket abban, hogy empatikusabban, ítélkezésmentesen nézzünk a másikra, a problémáira. Egyre inkább kényszeríti az élet a mai kor emberét arra, hogy elkezdjen befelé figyelni, ne a külvilágtól várja a megoldást a problémáira, hanem saját magán kezdjen el dolgozni, és egy másfajta szemszögből nézzen rá a nehézségeire. Tapasztalataim szerint a gyógyuláshoz néha segítséget kell kérni, és pont ez a segítségkérés az első lépés, ami által felelősséget vállalunk saját magunkért és lelki egészségünkért.

 

Az alkotás jó eszköze az önkifejezésnek és a feldolgozásban is sokat segíthet. Éppen ezért nagyon szeretek minden kreatív tevékenységet, elsősorban a rajzolást, festést, mivel nem csak oldódunk általa, hanem elmélyül a fókuszunk is, így minőségi időt tölthetünk önmagunkkal. Nagy öröm számomra átadni a tudást, a tanítási szünetekben gyerekeknek tartok jobb agyféltekés- és KreatívRajz tanfolyamot, a többi időszakban felnőtteket oktatok. (Bővebben: www.kreativrajz.com)

 

Remélem, hogy minél több embernek segíthetek, hogy megtalálja az életében a harmóniát!  

 

Szeretettel várlak!

Kreatív foglalkozások Jobb agyféltekés rajz tanfolyamKreatív rajz tanfolyam
Szeretnéd Te is visszaszerezni a lelki egyensúlyodat? Tudok rá egy megoldást számodra. Van havi 1,5 órád magadra?
lelkiharmónia testnek   léleknek   fantáziának